Ki is vagyok én? A színpadon táncoló nő? A kamera előtt álló színésznő? Vagy az, aki csendesen leül, amikor lemegy a reflektorfény? Rájöttem, hogy mindegyik én vagyok – de a legfontosabb mégis az a lány maradt, aki Bronxban arról álmodott, hogy egyszer majd eljut ide. Most már végre büszkén ölelem át azt a lányt. Mindenért, amit véghez vitt. Mindenért, amit túlélt. Hálás vagyok neki és hálás vagyok az élet minden pillanatáért.