Véleményem szerint a Down-szindrómás emberek például azt az üzenetet hordozzák, hogy nem biztos, hogy csak az a teljes és boldog élet, amit a világ annak hisz. Nemcsak a sikeres, a versenyben győztes emberek lehetnek boldogok. Az az anyuka, aki nem szülte a down-os babáját, azt írta, hogy az élet verseny. Amikor Petit temettük, rengetegen voltak ott. Pedig Szenteste előtti napon volt, a vidéki rokonaink nem is nagyon tudtak eljönni. Azt hiszem, egy szülőnek a legborzalmasabb, ami az életben érheti, az, hogy a gyerekét temetik, és mégis, ott a temetésen a szomorúság mellett volt bennem valami felemelő érzés is, hogy ez a pici, a világ szemében genetikai selejt fiúcska mennyi ember számára jelentett sokat. Előtte nem sokkal halt meg az utcánkból egy idős bácsi, a temetésén a pappal együtt 12-en voltunk. A három gyerekéből csak egy volt ott, az unokái közül szintén. Rájöttem, hogy az emberi élet nem az évek számától lesz teljes, se nem attól, hogy mit dolgoztunk, hoztunk létre alatta, hiszen ezekben Peti biztos kevesebbet teljesített, mint a bácsi, mégis teljes életet élt. Eltöprengtem azon, hogy miért is születünk a világra, mi az életünk értelme? Lehet, hogy Peti IQ-ja kevesebb volt, mint nekünk, akik egészségesnek tartjuk magunkat, de amikor mi leszünk ott a ravatalon, akkor vajon mi fog számítani? Abban a versenyben lehet, hogy ő előttünk végez. Az értékek nem szellemi kvalitásban mérhetőek csupán, jobbá tehetjük a világot más módon is. Peti jobbá tett minket, a szüleit, és hét testvérét, és ez által máris jobbá tette a világot. Ő a rövid kis élete során letett annyit a világ asztalára, mint bárki, aki egy hosszú és tevékeny életet tudhat a magáénak. Peti nem élt hiába.
Singer Magdolna
Szellemi kalandozásnak fogom fel az olvasást, annyira megmozgat, annyi szálat elindít bennem, amikor megnyílnak az összefüggések, újabb és újabb világok tárulnak fel, valóságos szellemi gyönyör.