Gyakran töprengek, hogy milyen formában ér majd a halál. Az is előfordul, hogy pusztán szórakozásból a jó öreg pokolra gondolok. Köztudott, hogy már nincs se tűz, se vasvilla, a modern teológusok szerint a pokol egyszerűen az isteni fénytől való megfosztottság állapota. Látom magam, amint ott lebegek, az örök sötétségben, ott lebeg a testem, a zsigereim, hiszen azokra a feltámadásnál majd szükségem lesz. Egyszer csak nekem ütközik egy másik test a pokol űrjében. Egy sziámi férfi az, aki kétezer éve halt meg, mert leesett egy kókuszpálma tetejéről. Aztán eltávolodik a homályban. Eltelik több millió év, aztán megint a hátamhoz koccan egy test. Napóleon markotányosnője. És így tovább. Úszkálok egy darabig ennek az újfajta pokolnak a félelmetes ködében, aztán visszatérek a Földre, hisz egyelőre még itt vagyok.
Luis Bunuel
1900. febr. 22. - 1983. júl. 29.
spanyol születésű mexikói filmrendező