Ropog a hó a szánkó alatt, hunyorgó csillagmilliók szikráznak égi magasságban, s az emlékek már mellém telepedtek. Messze hallom csilingelni a csengőket, mintha öreg templom rorátéján szólnának ködös boltívek homálya alatt. A szán mellett kopasz jegenyék vágtatnak a múltba, a ködbe, mint maga a mulandóság: a tűnő emberi élet.