A számomra ideális oktatási környezet egy olyan szoba lenne, amely szinte egyáltalán nem visszhangos és nagyon kevés benne a visszaverődő fény, ahol a világítást gyenge és szórt fény adja, ami felfelé világít és nem lefelé. Egy olyan környezet lenne, ahol a tanár hangja halk, vagyis megválaszthatom, hogy ráhangolódok ahelyett, hogy bombázna a hangerejével. Egy olyan környezet lenne, amely figyelembe venné a mono- és a szenzoros hiperszenzitivitást, az információs túlterhelést és nem feltételezné, hogy csak a tanár érzékelési, szenzoros, kognitív, emocionális és szociális valósága létezik. Sok minden létezik, amit az autista emberek legtöbbször megpróbálnak elkerülni: külső irányítás, rendetlenség, káosz, zaj (hang), éles fény, érintés, részvétel, érzelmi érintettség, ha őket nézik vagy nekik kell nézniük valakit. Sajnos a legtöbb oktatási környezet éppen azokkal a jellemzőkkel bír, amik bennük a legerősebb ellenszenvet keltik.