Sötéttel mentem még, amikor a vörös hold némán fürdött a Szamosban, és a hegyek hátán hideg köd hentergett. Meg-megálltam, és hallgattam az erdőt. Később beszakadtak a völgyek, megnőttek a csúcsok, és a szálló köd szürkeségére égő köntöst vetett a kelő nap. -Isten! – sóhajtottam, és szívemben egyetlen szó lüktetett: Erdély.