Az ember választhatja a fél életet, de hogy egész életet élhessen, annak meg kell adnia az árát.
Többé már nem fogadom el azokat a dolgokat, amelyeket nem tudok megváltoztatni. Inkább megváltoztatom a dolgokat, amelyeket nem tudok elfogadni.
Csak akik mernek nagyot bukni, azok képesek valaha is nagyot teljesíteni.
Az embernek nincs más választása, a kezébe kell vennie a sorsát a régi bölcsességek alapján.
Mindennek megvan a maga ideje, és ez az idő elmúlik.
Ha valamit nagyon akarunk, bármi lehetséges. Szóval megéri hinni, bízni, álmodni, álmodni nagyot, merészet, mert azt bánja meg legjobban az ember, amit nem tett meg, amikor pedig lehetősége volt rá, nem pedig a rossz döntéseket. Abból adódik bőven az életünk során, aztán vagy tanulunk belőlük és dolgozunk magunkon, vagy nem, és meglépjük őket újra és újra.
Ne izgulj azon, hogy milyennek kellene lennie az életednek. Csak alakítsd olyanná, amilyenné te szeretnéd.
Ha azt mondják, valamire nem vagyok képes, bizonyítani akarok.
Bizonytalan helyzetben még az is jobb, ha nem teljesen jól csinálunk valamit, mint ha egyáltalán semmit sem teszünk.
Aki nem vág semmibe, az nem is jut semmire és nem is jó semmire.
Küzdj, amíg ők alszanak!
Tanulj, amíg ők buliznak!
Élj úgy, ahogy ők álmodnak!
Ha valaki fél a kísérletezéstől, akkor elkezd vitázni. Én viszont amondó vagyok, hogy ne beszélgessünk, inkább csináljuk!
A rossz legjobb kritikája az, ha megmutatjuk, hogyan kell jobban csinálni.
Ha nyerni akarsz, akkor támadj és harcolj, teljesen mindegy, mekkora rizikót vállalsz ezzel. Mindig jobb valami olyasmit megbánni, amit megtett az ember, mint olyasvalamit, amit nem tett meg.
Az örökös elégedetlenség egyfelől hajtóerőt jelent, másfelől viszont sokszor veszélyes és pusztító is, mert nem engedi a lazítást, az önfeledt örömöt. Van, akinek külön meg kell tanulnia pihenni, elégedettnek lenni, csak ezt nem mindenki ismeri fel.
Többnyire nem az első lépés a legnehezebb, de gyakran az a legnagyobb.
Az eredetiség képviselői azok, akik előrébb mozdítanak mindannyiunkat. Miután éveken keresztül tanulmányoztam őket, megdöbbentett az a felismerés, hogy érzelmeik nem sokban különböznek a mieinktől. Ugyanúgy félnek, ugyanúgy kételkednek, mint mi. Ami mégis megkülönbözteti őket tőlünk, az a tény, hogy ettől függetlenül is cselekednek. A lelkük mélyén tudják, hogy a kudarcot kevésbé bánnák, mint a tétlenséget.
Motiváljuk magunkat másként, amikor elkötelezettek, és amikor bizonytalanok vagyunk! Amikor már elhatároztuk, hogy cselekedni fogunk, összpontosítsunk a még hátra lévő fejlődésre – a jelenlegi és a kívánt állapot közötti távolság leküzdésének vágya előrevisz majd bennünket. Ha a meggyőződésünk még nem eléggé szilárd, gondoljunk a már megtett útra. Ha eddig a pontig már eljutottunk, hogyan is adhatnánk fel?
