Ha azt kérdezed, hol lehet manapság igazi szeretetélményt találni, gondolkodás nélkül azt felelném, hogy a ravatalozókban. Ott, utólag, amikor már vége a sztorinak, jövünk rá, hogy Ő volt AZ! Amikor hiányzik, amikor a hétköznapi unalomból és dulakodásból átlép a történetünk az Örök Fénybe, jövünk rá, kit vesztettünk.

A mélybe csak tested merült el,
csak ő tűnt el a föld alatt,
de lényed lényege ezer felé
szóródva is köztünk maradt.

Valaki végleg elmehet,
őrizd meg emlékét, és el ne feledd,
így majd veled lesz mindig, lelke szabadon száll,
vár a túlsó parton, hol nincsen határ.

Midőn a roncsolt anyagon
Diadalmas lelked megállt;
S megnézve bátran a halált,
Hittel, reménnyel gazdagon
Indult nem földi útakon,
Egy volt közös, szent vigaszunk
A LÉLEK ÉL: találkozunk!

Amit gyásznak nevezünk, talán nem is az afölött érzett fájdalom, hogy halottaink nem térhetnek vissza az életbe, hanem fájdalom amiatt, hogy ezt nem is tudjuk kívánni.

Amit tett, gondolt, létrehozott, annak mi is része lettünk: a megsemmisülése után bennünk él tovább.