– Imádom az esküvőket, a szerelem és remény ünnepe, és van torta.
– A menyasszony eljátssza, hogy szűz, a vőlegény eljátssza, hogy megtalálta az igazit, és az örömszülők eljátsszák, hogy kedvelik egymást. A hazugok karácsonya.
– És mégis szép.

A legtöbb divatos házasságban a szerelem tüze lassanként szeretetté csendesedik. Miután a kapcsolat szentesíttetett, az eskük elhangzottak, és az esküvői torták jóízűen elfogyasztásra kerültek, a szenvedélyes pillantások jogot nyernek arra, hogy átadják helyüket a barátságos tekinteteknek, és az egykor hevesen verő szívek is kényelmesebb, kellemesebb ütemre lassulnak.

– Emlékszel az esküvőre?
– Kristálytisztán. Gyalog indultunk az esketőhelyre, hogy adjunk magunknak egy utolsó esélyt a menekülésre. Végigrohantuk az utat. Hol én akartam elszelelni, hol te. Elszakadt a ruhám, mire odavonszoltál.

A sors nagyon azt akarta, hogy ez az esküvő időben meg legyen tartva. Az út egyenletesen, zökkenőmentesen a talpuk alá simult, s az akadályok, mint szélfútta tollpihék, könnyedén ellibbentek előlük.

Ígérhetném, hogy szeretni és tisztelni foglak, hogy veled leszek betegségben és egészségben, mondhatnám, míg a halál el nem választ, de nem fogom. Ilyeneket csak az optimista párok mondanak. Teli remény, de én nem optimistán állok itt az esküvőmön, sem reménnyel telve. Én nem vagyok optimista, és nem is reménykedem, én elszánt vagyok, szikla szilárd, és tudom, a szív embere vagyok. Én szétszedem őket, majd összerakom, a kezemben tartom. A szív embere vagyok. Egy dolog biztos: te vagy a társam, a szerelmem, és a legjobb barátom. A szívem, az én szívem érted dobog, és ezen a napon, az esküvőnk napján egyet ígérhetek: megígérem, hogy a szívemet átnyújtom neked, neked adom magam.

Bocsika mindenkitől, elnéztük egymást, én nem ezt a hapsit akartam. Remélem, jól mulattatok a lagzimon, holnap gyertek el a válási partimra! Köszi, puszi!

Tudod, milyen a nászlakoma a vendégek és a szerelmespár távozása után. A hajnali szürkület pellengérre állítja az otthagyott rendetlenséget. Az összetört kőedények, az összevissza dobált asztalok, a kihunyt parázs, mind egy mozdulatlanságba merevedett kavargó forgatag nyomait őrzi. De hiába próbálsz olvasni e nyomokban – mondotta atyám -, a szerelemről semmit sem fogsz megtudni belőlük.

Az esküvő nemcsak egy papír, hanem egy döntés. Egy döntés, hogy mostantól, ha valami nem úgy alakul, ha valami nem tetszik, akkor nem válunk, hanem alakítunk és alakulunk. És a hit, hogy valakiért megéri.