A szüleid a szeretet és az útmutatás nagyszerű forrásai lehetnek. Tiszteld és becsüld őket – de hogy ők álljanak az életed középpontjában, és azért élj, hogy mindenekfelett a kedvükben járj, na az igazi rémálommá válhat.
A családtól kapott feltöltődés hasznosul a munkában, a munkában szerzett pozitív inspirációt pedig haza tudjuk vinni, és át tudjuk adni a családnak.
Mindannyiunkat az a hely formál, ahol felnőttünk, azok az emberek, akik szeretnek bennünket, vagy akiknek hatalma van felettünk, és azok a dolgok, amelyeket felcseperedve újra meg újra hallunk.
A család már csak ilyen. Az egyik pillanatban ölelget, a következőben már veszi is elő a szíjat, persze tiszta szeretetből.
Boldog az a család, melynek előrelátható, gondos, övéit szerető feje van s boldog az a város, amelynek bölcs, mindent előre megfontoló, tekintélyes feje van.
Egy család összes tagja soha nincs egyszerre jelen. Van, aki már eltávozott, és van, aki még nem született meg. A szabály univerzális: minden családban vannak egyedek, akik nem élnek tovább. Ez nem jelenti azt, hogy elhagyták a családjukat.
Még a legrosszabb családból is maradhatnak meg kedves emlékek, ha az ember lelke képes arra, hogy keresse a kedveset.
A színjátszás csak egy pénzkeresési mód – az élet a család.
Legnépszerűbb szerzők
A. J. Christian (86) Ady Endre (45) Agatha Christie (35) A kis herceg (41) Albert Einstein (38) Arisztotelész (49) Arnold Schwarzenegger (58) A zöld íjász (37) Bagdy Emőke (35) Barabási Albert-László (47) Benjamin Franklin (62) Blaise Pascal (50) Bonaparte Napóleon (60) Brian Tracy (48) Bruce Lee (87) Buddha (70) Bud Spencer (98) Carl Gustav Jung (64) Carl Sagan (54) Cobra Kai (37) Cristiano Ronaldo (77) Csernus Imre (104) Csitáry-Hock Tamás (168) Dale Carnegie (38) Dexter (100) Donald Trump (50) Eckhart Tolle (73) Ezel - Bosszú mindhalálig (132) Fekete István (96) Fernando Alonso (34) Fjodor Mihajlovics Dosztojevszkij (50) Fodor Ákos (135) Fredrik Backman (50) Friedrich Nietzsche (33) Graham Greene (39) Gárdonyi Géza (35) Helen Keller (34) Henry Ford (36) Hermann Hesse (42) Hioszi Tatiosz (44) Honoré de Balzac (35) Illyés Gyula (36) Jim Morrison (48) Joe Dispenza (46) Johann Wolfgang von Goethe (290) John Lennon (33) John Updike (34) Jókai Mór (63) József Attila (37) Kepes András (56) Kimi Raikkönen (40) Kodály Zoltán (40) Konfuciusz (52) L. Ron Hubbard (87) Laurell Kaye Hamilton (45) Lewis Hamilton (47) Lucius Annaeus Seneca (38) Mahatma Gandhi (54) Marcus Tullius Cicero (35) Marilyn Monroe (44) Mark Twain (39) Martin Luther King (34) Matthew McConaughey (41) Max Verstappen (37) Miguel de Cervantes (45) Mike Tyson (110) Moldova György (54) Márai Sándor (111) Máté Gábor (orvos) (40) Móricz Zsigmond (50) Müller Péter (95) Napoleon Hill (103) Nemere István (34) Náray Tamás (47) Oprah Winfrey (60) Oravecz Nóra (35) Orbán Viktor (64) Oscar Wilde (36) Osho (37) Paulo Coelho (215) Pelé (38) Polcz Alaine (41) Rabindranath Tagore (49) Sadhguru (64) Scott Jurek (46) Stephenie Meyer (37) Stephen King (55) Szent-Györgyi Albert (43) Született feleségek (34) Teleki Pál (38) The Originals – A sötétség kora (52) Tisza Kata (33) Vavyan Fable (105) Vekerdy Tamás (79) Voltaire (42) Wass Albert (70) William Shakespeare (44) Winston Churchill (60) Zig Ziglar (50) Ákos (56)