Az élet olyan, mint a rajzolás: néha gyorsan és határozottan kell cselekednünk, a dolgokat erélyesen kézbe vennünk, és arról gondoskodnunk, hogy a nagy vonalak villámgyorsan előttünk álljanak. Semmiféle lagymatagságnak, kételkedésnek itt nincs helye, a kéz nem remeghet, a szem nem pisloghat ide-oda, hanem egyedül csak arra irányulhat a tekintet, ami előttünk van.

Egyéni életünk lefolyása és eseményei, igazi értelmüket és összefüggésüket tekintve, durvább mozaikművekhez hasonlíthatók. Ameddig közvetlenül ezek előtt állunk, nem igen ismerjük föl az ábrázolt tárgyakat, s nem vesszük észre sem jelentőségüket, sem szépségüket: mind a kettő csak bizonyos távolságban tűnik szembe.

Minden iskolás gyerek végezhet a fizikaórán kísérleteket, hogy meggyőződjék bizonyos tudományos hipotézis valódisága felől. De az embernek, akinek csak egy élete van, nincs lehetősége kísérlettel ellenőrizni a hipotézist, s ezért sohasem fogja megtudni, hogy jól tette-e, amikor az érzelmeire hallgatott.