A háborúk mindig veszteséggel járnak, és nincs olyan, hogy egy hajszála se görbül az embernek. Az lehetetlen.
Szentesi Éva
1985. január 13. —
újságíró
Az emberek szeretik azt hinni, hogy a szerelem úgy van, mint a filmeken. Sajna, nagyon nem úgy van. Még a diznis hepiendek után sincs fenékig tejfel.
Vannak rossz és vannak jó orvosok. Óriási a felelősség a vállukon, de ők sem istenek, azért ezzel tisztában kell lennünk.
A gyógyuláshoz nem elég az orvostudomány, hanem lelkileg is mellé kell tenni a mellé tehetőt.
A nehéz időkben derülnek ki igazán a viszonyaink mélységei.
Amikor az ember szíve megszakad, akkor valami olyasmit érezhet, hogy mennyire tökéletesen egyedül van ezen a világon.
Az életben a dolgok nem teljesen igazságosan vannak elrendezve, pláne, ha a lányokról van szó.
Az ember, még ha tinédzser is, mégiscsak azokkal van szívesen, akik megértik, és akik ugyanúgy gondolkodnak a világról. Persze az se várható el, hogy teljesen pontosan ugyanazt gondolja mindenről az ember.
Rajzolás közben boldog vagyok, igazából egyedül csak olyankor vagyok boldog, és amikor megnyerek egy rajzversenyt, akkor meg aztán végtelennek érzem a világot, és az jut eszembe, hogy bármit elérhetek, akár a csillagokat is.
Amikor rajzolok, akkor nincsen valóság, csak a másik világ van, ami sokkal igazibb, mint az, amikor hazamegyek, vagy az iskolában vagyok.