Ha csak azt tesszük, ami nem esik nehezünkre, soha nem leszünk sikeresek. Abból tudhatjuk, hogy jó úton vagyunk a sikeres élet felé, ha az út, amelyen járunk meredeken felfelé halad.
Gary Chapman
24 idézet
1938. jan. 10. -
amerikai író, párkapcsolati szakértő, házassági tanácsadó
A szeretet választás dolga. Hogyan is tudnánk egymás szeretet-nyelvén beszélni, ha a szívünk tele van a múltbeli bántások miatt érzett sérelemmel, haraggal, és nehezteléssel? A válasz emberi természetünkben rejlik. Választási képességgel rendelkező teremtmények vagyunk, és megesik, hogy rosszul döntünk. Bántó szavakat mondunk, és sokféleképpen vétünk egymás ellen. Ha az adott pillanatban jogosnak is tűntek a szemünkben, később gyakran megbánjuk ezeket a döntéseinket.
Az igazi megbocsájtás lebontja a gátakat, melyeket a sérelem épített, és idővel megnyitja a bizalom felépülésének útját.
A minőségi idő lényege az együttlét. A fizikai közelség önmagában még nem feltétlenül jelent együttlétet. Ehhez egymásra fordított figyelemre van szükség. Amikor az apa a földön ülve labdát gurít kétéves fiának, miközben csak a gyermekre figyel, mindketten átélhetik az együttlét örömét.