Fekete István

Mindig szerettem a havat, a szállongó tisztaságot, a havas erdők csendjét, a havas puszták ködös, magányos messzeségét, a szánkócsengő elhullajtott csilingelését a nyárfás utakon és a mezők messze hajlásain; a vidámságot a kis csengők kacagásában, a megérkezés egy-két kedves pendülésében, amikor a vendég már összeölelkezett a gazdával, aki utasította saját emberét a vendég kocsis maradéktalan vendéglátására.