Fekete István

– Az Élet! – sóhajtott néha, ha újra a hangyákat nézte, a méheket, a virág bibéit, a megölt béka rángatódzó lábát vagy a lepkék szívóit, melyekkel megtermékenyítették a virágokat. Minden, minden az életet szolgálja – még a halál is. A fény, az árny, a hideg, a meleg, a hang s a csend mind alázatos cselédei az életnek, mely a porszem ezredrészeiben éppen úgy benne lüktet, mint a bolygókban, mint az, állócsillagokban, melyek végtelenül nagyok és – talán – ugyanolyan kicsinyek.