A tenisz olyan sport, ahol az ember magában beszél. Egyetlen sportoló sem beszél úgy magához, mint a teniszező. A baseballjátékosok, golfozók, kapusok morognak magukban, persze, de a teniszezők beszélnek magukhoz – és válaszolnak is. A mérkőzés hevében a teniszezők futóbolondnak tűnnek a nyílt színen, fecsegnek, káromkodnak, és lefolytatják az alteregójukkal a Lincoln-Douglas vitát. Miért? Mert a tenisz olyan átkozottul magányos dolog. Csak a bokszolók érthetik a teniszezők magányosságát – de még a bokszolóknak is ott vannak a ringsegédek és a menedzserek. Még az ellenféllel is kialakul egyfajta bajtársiasság, ő valaki, akivel lehet dulakodni, akire lehet morogni. A teniszben szemtől szemben állsz az ellenféllel, ütéseket váltotok, de sosem érinted meg, nem beszélsz hozzá és máshoz sem. A szabályok tiltják, hogy a teniszező akár az edzőjéhez is szóljon, míg a pályán van. Néha a futóatlétákról mondják, hogy viszonylag magányosak, de ezen nevetnem kell. A futók legalább érezhetik és szagolhatják az ellenfeleiket. Centiméterekre vannak egymástól. A teniszben egy szigeten játszol. Az összes játékban, amit férfiak és nők játszanak, a tenisz áll legközelebb a kényszerű elszigeteltséghez, amiből természetszerűleg következik, hogy önmagával beszélget az ember, és az én esetemben itt kezdődik a folyamat, a délutáni zuhany alatt. Ilyenkor kezdek mindenfélét mondogatni magamnak, őrültségeket, újra meg újra, míg el nem hiszem. Például, hogy egy kvázi nyomorék igenis versenyezhet a US Openen. Hogy egy harminchat éves férfi képes legyőzni egy olyan ellenfelet, aki most kezdi futni a csúcsformáját. 869 mérkőzést nyertem pályafutásom során, ezzel ötödik vagyok a versenygyőzelmeket nyilvántartó listán, és sok meccset a délutáni zuhany alatt nyertem meg. A víz zubog a fülembe – nagyon hasonlít húszezer szurkoló hangjához –, felidézem a számomra különleges győzelmeket. Nem azokat, amelyekre a szurkolók emlékeznek, hanem azokat, amiktől még mindig felriadok éjszaka. Squillari Párizsban. Blake New Yorkban. Pete Ausztráliában. Aztán felidézek pár vereséget. A csalódásokat újraélve megrázom a fejem. Ma este abból vizsgázom, amit már huszonkilenc éve tanulok, mondom magamnak. Bármi történik ma este, már átmentem rajta legalább egyszer. Akár fizikai, akár szellemi kihívás, nem lesz újdonság.

👉 További Andre Agassi idézetek az oldalunkon.

Sport idézetek, Tenisz idézetek